Házigazda ajánlásával: A szórakozni vágyóknak - Soul Cafe & Music Club

A kellemes hangulatú bár kávékülönlegességei mellett, széles italválasztékkal várja a szórakozni és kikapcsolódni vágyó vendégeit. Ideális hely egy baráti összejövetelhez, vagy egy buli előtti találkozóhelyhez. Helyszín: 6120 Kiskunmajsa, Félegyházi út 24.

(Forrás: tourinform.hu)

Házigazda ajánlásával: Kiváló magyaros ételek - Lópofa Csárda

"A Lópofa Csárda 1989. májusában nyitotta meg kapuit a kiskunmajsai gyógy-és élményfürdő által beindított, növekvő idegenforgalom igényeit figyelembe véve. Maga a csárda egy múlt századi paraszti gazdaság lakó és gazdasági épületeiből lett kialakítva. A körülötte lévő nagy parkosított terület lehetővé tette a nyugodt, kellemes, tanyasi hangulat megmaradását mind a mai napig. Teraszai, belső terei, télen a nyitott fatüzelésű kandalló hangulatos pattogó tüze, nyáron a park fáin éneklő madarak hangja mind hozzájárul a kellemes, pihentető kikapcsolódáshoz. Könnyen megjegyezhető nevét a kezdetekkor még vele együtt üzemelő lovarda miatt kapta. Konyháját a magyar hagyományokon alapuló ízvilág, jellemzi, de megtalálhatók a kíméletesebb szárnyasételek és frissítő saláták is. Alföldi, környékbeli könnyed boraink teszik kellemes emlékké a nálunk töltött időt."

(Forrás: www.lopofacsarda.hu)

Bugacpuszta Kunsági Nemzeti Park

A Duna-Tisza közi Hátság közepén terül el a nemzeti park legnagyobb területe, Bugac (11 488 ha). Felszín-alaktanilag nagyon hasonlít a fülöpházi és az orgoványi buckákhoz. Egymást váltják a szélbarázdák és az éles gerincű meredek homokbuckák. A legmagasabb buckákat az itt élők el is nevezték: Messzelátó-hegy, Lóállás, Betyár-állás, Pipagyújtó-hegy...


A buckasorokat ÉK felől a bugaci puszta szegélyezi. Azonban puszta sem teljesen sík, a széles, lapos szélbarázdákban mocsarak, nádasok, szikes tavak alakultak ki. Mára a pusztának csak kb. 1/10-e maradt meg természetközeli állapotában. Erdősítések és szántók zsugorították a pusztát, de a csatornázások és a csapadékhiány miatt eltűntek a szikes tavak, kiszáradtak a buckaközi semlyékek és lápok is.

Bugacpuszta Kunsági Nemzeti Park mindössze 25 km-re fekszik szálláshelyünktől!


(Forrás: http://knp.nemzetipark.gov.hu)

Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

"Megfogalmazódott: az emlékpark múzeumi része a romkertből, a skanzenből és a körképet befogadó épületből álljon. Miután Losonczi Pál köztársasági lett az Emlékbizottság elnöke, már országos pénzek is jutottak az Emlékpark kialakítására. 1978-ban megkezdődött a szegedi nagytáj paraszti kultúráját bemutató skanzen felépítése. A tervek jórészt valóra váltak, 1995-ben pedig megnyílt a látogatók előtt az Emlékpark legfőbb látványossága, a Feszty-körkép. Azóta számos kiállítással, alkotással, emlékművel és látnivalóval bővült az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark."

A Feró Laktól az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark mindössze 32 km-re található!

(Forrás: http://www.opusztaszer.hu)

Tájház

Múzeumhoz szervesen kapcsolódó építészeti érték a Tájház, mely Kiskunmajsa egyik legrégebbi építészeti emléke. Az 1850 körül épült nádtetős, három osztatú, közép padkás, szabad-kéményes építmény a Kiskunság jellegzetes népi, építészeti emléke a XVI. századtól. A Tájház fontos szerepet tölt be Kiskunmajsa egykori sajátos életvitelének, és építészeti stílusának megőrzésében, és bemutatásában. A középen lévő bejárati ajtón át a pitvarba jutunk, ahol jobbról tisztaszoba, balról lakószoba nyílik. A szobákban eredeti bútorzat látható. Kiemelt jelentőségű az épületben található kemence, melyet sütés mellett a szobák fűtésére használtak. A Tájház a Múzeum nyitva tartásával egy időben tekinthető meg, előzetes bejelentkezés alapján.

(Forrás: kiskunmajsa.hu)

Sörös korsó és Sörös pohár gyűjtemény

Közel hat évtizedes gyűjtőmunka eredményeként, több mint 900, a világ 30 országából származó sörös korsó és sörös pohár tekinthető meg Kis Tibor magángyűjteményében. A kiállítás érdekessége, hogy mindegyik poharat és korsót barátaitól, ismerőseitől, politikusoktól, művészektől, sportolóktól kapta.

(Forrás: wellnessnapok.hu)

Konecsni György Helytörténeti Gyűjtemény

Az érdeklődők tárgyi emlékeket bemutató tárlókon láthatják a népvándorláskori tartós helyfoglalás emlékeit, az oklevelekkel igazolt betelepítést, az 1837-es városi oklevél másolatát.. Az állattartás, valamint a mezőgazdaság néprajzi tárgyai mellett a kiállításban körtárlókon kerültek bemutatásra legrégebbi iparosok (kovácsok, kalaposok, szűcsök és csizmadia mesterek) ,mindennapi munkaeszközei. A falakon felnagyított fotókon látható a Kiskunságra jellemző poros, sártengeres utcakép, néhány régi középület és a mára lebontott Kálvária. Külön tárlóban kaptak helyet az 1945-ben a közeli Kígyóspusztán kényszerleszállást végzett amerikai bombázó darabjaiból összegyűjtött tárgyak, fényképek.

Ugyanakkor a háborús emlékek (fegyverek, katonai igazolványok, stb.) bemutatására is nagy jelentőséget fordítottak a rendezők. A múzeum névadója Konecsni György kétszeres Kossut-díjas művész használati tárgyait, idegenforgalmi és reklámplakátjait fali tárlókon és lapozókon láthatják az érdeklődők. Külön teremben láthatóak Járitz Józsa Kiskunmajsát ábrázoló festményei, valamint Paizs Éva városnak adományozott képei.

(Forrás: kiskunmajsa.hu)

Kisboldogasszony Római Katolikus Templom

A kiskunmajsai Római katolikus templomot 1743-ban kezdték építeni. Az első változat vesszőből font, sárral betapasztott, ideiglenes építmény volt. Az állandóra szánt épület terméskő alapú, téglából toronnyal ellátott kis templom, amelyet majd tíz évig építettek. Jelenlegi alapformáját 1809-ben érte el. A bővítést késő barokk stílusban kivitelezték. A hossza 50 m, szélessége 21 m. 1835-ben a tornyot 42 m magasságúra építették át. A jelenlegi orgonát 1908-ban építették be a helyére. 1805-ben kezdődött el a bővítése Rábel Károly kőműves mester vezetésével. 1809-ben fejeződtek be a munkálatok. Ekkor alakult ki a templom mai mérete: 50 méter hosszú, 21 méter széles. 1817-ben Szondi István juhos gazda vásárolta meg a főoltárképet. Schöfft József festőművész munkája Szűz Mária születését ábrázolja (1. sz. kép). Az õ alkotásai az 1819-ben készült mellékoltár képek is, melyek Nepomuki Szent Jánost és Szent István királyt ábrázolják. Ezután a keresztelő medencét, padokat vásároltak, a padlót márványra cserélték és elkészült a toronyóra.

(Forrás: majsaplebania.hu)

56-os Múzeum és Kápolna

A Kiskunmajsán található, hazánk első és egyetlen 56-os múzeumát Pongrátz Gergely, a Corvin köz egykori főparancsnoka alapította. Miután kényszerű száműzetéséből hazatért, egyik legfontosabb célja volt, hogy létrehozzon egy olyan kiállítást, amelyben helyet kapnak az 56-os forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó dokumentumok, ereklyék, fotók, és mindaz, ami a magyar történelem egyik legcsodálatosabb eseményéhez kötődik.

Az 56-os Kápolnát az 1956-os forradalom-és szabadságharc mártírjainak emlékezetére állították. A kápolnát Csete György Kossuth-díjas építész tervezte, az alapkövet 2001-ben fektették le. A kápolna szentelése 2002 nyarán történt meg, melyet Bábel Balázs kecskemét-kalocsai érsek, Gyulai Endre csanád-megyei püspök és Tempfli József nagyváradi püspök
végeztek. A kápolna védőszentje Kapisztrán Szent János, akinek ünnepe október 23-án van. Belül látható azoknak a névtáblája, akiket a hatalom az 56-os forradalom-és szabadságharcban való részvételük miatt kivégeztetett.

(Forrás: www.56-osmuzeum.hu)

Tartós szegfű

A Kiskunsági Nemzeti Park illetékességi területén Kiskunmajsa-Bodoglár, valamint Bócsa térségében, mindössze 25-30 km2-nyi területen összpontosul az ismert, napjainkban is bizonyítottan meglévő tartós szegfű állomány 85 %-a. A ritka faj harmadik legnagyobb állománya a Duna-Ipoly Nemzeti Park illetékességi területén, Csévharaszt külterületen található.

Néhány száz töves, illetve szórványos előfordulási adatai ismeretesek még Harkakötöny, Tázlár, Ásotthalom, Nagykőrös térségéből. Fülöpházán egy kísérletképpen mesterségesen áttelepített, tucatnyi nagyságrendű állománya tenyészik 1998 óta.

(Forrás: kiskunmajsa.hu)

Bodoglári homokbuckák

A 720 hektáros, igazi kiskunsági buckavidéket 1984-től védetté nyilvánították. A területen kijelölt utak vezetnek a legszebb, legjellegzetesebb helyekre. Nyár elején a virágzó árvalányhaj is látható itt. Az északnyugati, délkeleti irányba rendeződött, meredek oldalú buckák minden évszakban sok szépséget rejtenek: bennszülött, pannon jellegű és kontinentális elemekben gazdag, nyílt homokpuszta gyepet és galagonyás-nyáras erdőfoltokat találunk. Amikor tavasszal virágba borul, feledhetetlen látvány.

A cserjék között az egybibés galagonya, a sóskaborbolya, a kökény, a varjútövisbenge, a lágy szárú növényfajok közül a homoki csenkesz, a homoki kikerics, a tartós és kései szegfű, boglyas fátyolvirág, a homoki ternye, a báránypirosító, a homoki imola, a csikófark, a deres fényperje, a pusztai kutyatej, a naprózsa fordul elő. A terület legféltettebb állattani értéke az igen ritka ugartyúk, magyarországi állományának nagy része él a Kiskunságban. A buckavidék szabadon látogatható.

Forrás: (http://www.vendegvaro.hu/bodoglari-homokbuckak-kiskunmajsa)

Kiskunmajsa Jonathermál Strand és Élményfürdő

A Jonathermál Gyógyfürdő 25 éves múltra tekint vissza. Az 1960-as években meginduló szénhidrogén-bányászat "melléktermékeként" felszínre törő 72 °C-os nátriumhidrogén-karbonátos termálvíz hasznosítása 1984-ben kezdődött meg.

A kezdeti szabadtéri medencék mellett a későbbiekben kapott helyet egy impozáns faszerkezetű csarnok, melyben egy 36, és egy 38 °C-os gyógymedence, valamint egy 25 méteres feszített víztükrű gyógyúszómedence, finn szauna, aroma szauna, gőzfürdő, hidegvizes mártózómedence található. A szabadban egész évben igénybe vehető  gyógymedence várja a pihenni és gyógyulni vágyókat.

A fürdő mintegy 20 hektáros, zöld pázsittal borított, fásított területén a fürdőzés, napozás örömein kívül sokféle sportolási, szabadidő eltöltési lehetőség is kínálkozik: röplabdapályák, strandfoci pálya, tollaslabda pályák, minigolfpálya, játszóterek, játszóház, óriás sakk, lengő teke, kosárlabdapálya.
(Forrás: http://jonathermal.hu)

Szállás Kiskunmajsán

Üdülőt, apartmant, szállást keres Kiskunmajsán? Válassza a Feró Lak vendégházat és Tanyát a kiskunmajsai termál gyógy- és élményfürdő mellett. SZÉP kártya elfogadóhely, gyermekbarát szállás, a vidéki üdülés szerelmeseinek, billiárd, asztalitenisz, bográcsozási  és grillezési lehetőséggel.

Megközelítés

Kiskunmajsa az Alföldön, Bács-Kiskun Megyében, Kiskunfélegyházától 22 km-re délre, Kiskunhalas irányába található. Budapestről az M5-ös autópályán - vagy 5-ös főúton - közelíthető meg. Dunántúlról a bajai, a szekszárdi vagy a dunaföldvári Duna hidakon keresztül,  Debrecen felől pedig a 4-es főúton Szolnokig majd onnan országúton Kiskunfélegyházán át. + térkép

Kapcsolat

Feró Sándor
Tel.: 30/9786-399
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Feró Lak:
Cím: 6120 Kiskunmajsa, Csillag u.2.
GPS: Sz.: 46.519813, H.: 19.745866

Feró Tanya:
6120 Kiskunmajsa-Bodoglár, Tanya 99.
GPS: Sz.: 46.50581, H.: 19.68069